Sok szír menekült hazatérne, de az ENSZ még marasztalná őket Európában

2025. április 10. 08:13

Az ENSZ szerint a szíriai helyzet még túl instabil ahhoz, hogy a menekültek tömegesen hazatérjenek – akkor is, ha már milliók tervezik a visszatérést.

2025. április 10. 08:13
null

Egyre több szír menekült szeretne visszatérni hazájába, hogy részt vegyen az ország újjáépítésében, de az ENSZ szerint még nem jött el az ideje a tömeges hazatelepítésnek – írta meg az Euractiv. Amy Pope, a Nemzetközi Migrációs Szervezet vezetője úgy fogalmazott:

Segíteni akarunk az embereknek, hogy hazatérhessenek, de csak akkor, ha ez biztonságosan történhet.”

Az ENSZ szerint Szíriában még mindig vannak kisebb térségek, ahol fegyveres összecsapások zajlanak, ezért az ország egészét továbbra sem lehet biztonságosnak tekinteni. A lap szerint mindeközben már több mint egymillió menekült tervezi azt, hogy egy éven belül visszatér otthonába. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának álláspontja azonban az, hogy a tömeges visszatérésre egyelőre nincs lehetőség.

Egy 2025. márciusi felmérés szerint az északnyugat-szíriai táborokban és más átmeneti szálláshelyeken élő 1,95 millió belső menekült közül 51 százaléka jelezte visszatérési szándékát, és 93 százalék közülük azt tervezi, hogy három-hat hónapon belül hazatér.

Pope szerint a hazatérés nemcsak a biztonsági kockázatok miatt problémás, hanem azért is, mert a szankciók és a gazdasági ellehetetlenülés miatt „nincs remény vagy jövő” azok számára, akik visszamennének. A szervezet most inkább úgynevezett „go-and-see” („tájékozódó”) látogatásokat javasol, amelyek során a menekültek felmérhetik a helyzetet anélkül, hogy elveszítenék jogi státuszukat Európában.

Nyitókép: LUIS TATO / AFP

Csatlakozzon a Mandiner Klubhoz, és váljon olvasóból résztvevővé!

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madre79
2025. április 10. 10:29
..és közben megsimizik a buksijukat is messze révedve: "ha elmennek, hogy lopunk...?"
2025. április 10. 09:52 Szerkesztve
Ha visszamennek az ENSZ BTnek kiesik sok sikkaszthato pénz.
Gintonic68
2025. április 10. 09:24
Lehet versengeni, Stuttgart vagy Damaszkusz a biztonságosabb... 🤔 El ne menjenek...akkor bukik a "nagy projekt"... A soros ngo-k évtizedes munkája kárba vész...🫨
bakafant-28
2025. április 10. 08:44
Először elmenekültek Szíriából az Asszad-ellenesek..Most elmenekültek az Asszad-pártiak...És folytathatják a törzsi háborújukat Münsterben,Amiensben,Malmőben,stb..Hurrá,és nehogy visszamenjenek oda ahol az egészet elkezdték..Még több szart Európára!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!